Amiről most írni fogok, nem újdonság. Számos példát láttam rá az elmúlt években. A jobbik esetben (pl ÁFA-emeléskor) a média tele van azzal, hogy mi fog és mi nem fog drágulni, így én is tudomást szerzek a dologról. Majd bemegyek az üzletbe, és elégedetten konstatálom, hogy kedvenc …-m (ide mindenki helyettesítse be a saját kedvenc termékét) ára mégsem változott. Kosárba bedob, boldogan fizet, hazamegy. Otthon egyik kedvenc szórakozás: cimkék feliratait olvasni.
450g. Furcsa, mintha legutóbb még 500g lett volna...
Ismerős?
Egy-egy ilyen kiderült rejtett drágulásra néha a média is rárepül, hiszen kiváló alkalom arra, hogy növeljük a látogatottságunkat a „botrányt” megosztók, és a kommentelők seregei által. Az utóbbi években elterjedt ez a módszer, olyan márka is volt, amely erre a trendre építette belépését egy új területre. A 0,9 literes étolaja pont annyival volt olcsóbb az egy literes konkurens termékeknél, hogy az ember érte nyúljon. Merthogy a márka nem volt ismeretlen.
A matematikában kevésbé jártas embereknek elmondom, ezzel a trükkel szinte észrevétlenül lehet 10-20 százalékkal drágítani egy terméket, a többség elsiklik a dolog felett.
Most azonban egy még rafináltabb esetbe futottam bele. Szeretem a tökmagot, állítólag a prosztatára is jótékony a hatása. Van egy márka, amelynek megbízható minőségű termékét vásárolom. A kisebbik kiszerelést, mert azért túlzásokba sem szeretek esni. Havi két-három zacskó volt a „fogyás”. Nem tudom pontosan megmondani mikor, de fél éve minimum, felfigyeltem, hogy ez a kiszerelés eltűnt a polcokról. Nem örvendtem a dolognak, hanyagoltam a prosztatámat, de azért egyszer-kétszer megvettem a nagyobb csomagot. Némi elvonási tünet csak kialakulhatott, hiszen akárhányszor elhaladtam azon polcok mellett, ahonnan korábban leemeltem ezt a terméket, mindig vetettem rájuk egy reményteljes pillantást. És ma megláttam. Ott volt, szerényen meghúzódva nagyobb testvére mellett.
Emlékeznek? Gyors pillantás az árra, örömmel nyugtázom, hogy nem változott, forintra ugyanaz, mint mikor legutóbb találkoztunk. A méretcsökkenés sem tűnik fel elsőre, mert hát, ugye, rég láttuk egymást. De azért csak furcsállom egy kicsit, hogy míg a nagyobb csomagolás átesett némi áremelkedésen ez hogy-hogy nem? Egy pillantás a tasak sarkában lévő méret jelölésen mindent világossá tesz:
50g – tudják mennyi volt „eltűnése” előtt? HETVENÖT.
A matematikában kevésbé jártas embereknek elmondom, hogy ez egy laza 50%-os drágulás.
Nooormális?